Pályaszállláson innen és túl – LÁSS sítábor 2018.

2018-ban már nyolcadszor rendezett sítábort a Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete (LÁSS). Nehéz minden évben egyformán informatív, tartalmas és szórakoztató élménybeszámolót írni. Bár nekem ez már a negyedik ilyen táborom volt, teszek egy kísérletet már csak azért is, mert szervezési és kényelmi szempontból sok újdonságot hozott számunkra ez az év.

Ami már nem volt új: a táborban, Magyarországon egyedülálló módon, látássérült résztvevők síelhetnek, amihez mindenkinek egy privát oktató áll rendelkezésére, mivel esetünkben a csoportos oktatás és vezetés nem igazán valósítható meg. A résztvevők többsége is rutinos sítábor-járó volt már, a látássérültek között mindössze egy fő volt, aki idén jött velünk először, de az oktatók között se volt sok idén az új arc. A navigációhoz idén is a Vox nevű rendszert használtuk, melynek adója az oktatónál, vevője pedig a látássérült sízőnél van, aki fülhallgatón keresztül kapja az instrukciókat, csökkentve ezzel a környezeti zajok, pl. a síléc havon való surlódása vagy a szél, zavaró hatását, ami azért nem mindig százszázalékos. 🙂

Hatalmas újdonság volt viszont, hogy idén először pályaszállást kaptunk, vagyis nem kellett regggel és délután autózni a sípályához. Nemis az autózás kihagyása bizonyult a legnagyobb előnynek, hanem hogy nem kellett egymásra várniuk a sízőknek sem reggel, sem délután, illetve hogy akár napközben is visszatérhettünk a szállásunkra ebédelni vagy lecserélni, megszárítani az esőben elázott ruhákat. Reggelente, sokunk örömére, több idő jutott így a készülődésre, reggelire, kávézásra és lustálkodásra, ami igencsak pihentetővé tette az idei tábort, legalábbis számomra mindenképpen.

Táborunk idei helyszíne Praebichl vagy Prábichl ??? – tulajdonképpen mindegy is – volt. Egy kedves, barátságos, magamfajta amatőröknek, gyerekeknek és családoknak is kiválóan alkalmas síterep, ahol azért a haladóbbak is találhattak kedvükre való pályát. Hó is volt, ha nemis annyira sok, de legalább nem olvadt nagyon és igazán jegesre se fagyott egyik reggelre sem. Szóval minden adott volt egy újabb klassz sítáborhoz!

Január 7-én vasárnap az elmúlt években megszokottnál korábban indultunk, hogy már első este közös vacsorát tarthassunk. Idén két apartmanban kapott szállást a LÁSS csapata, illetve hozzánk tartozott egy harmadik is, ahol a tábor főszervezője, Svéd Gábor lakott a családjával, illetve a Horváth lányok szüleikkel. A közös vacsora természetesen közös főzést is jelentett, aminek a vezetésére önkéntes konyhafőnökök vállalkoztak és csapatok szerveződtek. Az apartmanjaink aránylag jól fel voltak szerelve, volt sütő és mosogatógép is, igaz, tányérból és bögréből folyton hiány volt. 🙂 Az apartmanok leggyengébb pontjának a mellékhelyiségek számítottak, melyek a fürdőszobával egy helyiségben helyezkedtek el, így gyakran kialakult kisebb-nagyobb sor ezek használata érdekében, de még ez se tudta igazán kedvünket szegni.

A szállásunk a Bahnhof nevű hotelhez tartozott, ahol a tábor utolsó két napján vacsoráztunk, illetve ahol igen olcsón lehetett ebédelni is, ha valaki napközben meleg ételre vágyott. A név nem véletlen, sokáig nem is értettük, miért hívnak pályaudvarnak egy síhotelt. Aztán megérkezve megtudtuk, hogy a szállodát valóban egy egykori állomásépületből alakították ki. Hamar felfedeztük az egykori vasúti pályát is, amelyen állítólag nyáron nosztalgiavonat is közlekedik.

Ismerkedés gyanánt vasárnap este, rögtön vacsora után ki is sétáltunk a pálya tetejére, ami szinte a házunk szomszédságából indult. Ez egy kellemes kezdő pálya volt csákányos felvonóval, ami reggelente a haladóknak sem volt rossz bemelegítő terep, de ha úgy szottyant kedvünk, akár az egész délutánt is el tudtuk itt tölteni különféle gyakorló feladatokkal vagy csak szimpla lazulással. A kis pálya aljában található központból indult a többi felvonó a hosszabb és meredekebb pályákra, amik közül én kettővel ismerkedtem meg, de erről majd később.

Szóval ismerkedési est gyanánt az este sötétjében, a pálya tetején ejtettük meg a technikai megbeszélést és a bemutatkozó kört, illetve itt derült fény a tábor mindig legizgalmasabb elemére is, vagyis hogy ki kinek lesz a párja az elkövetkezendő négy napban. Engem egy Ákos nevű újonccal hozott össze a jószerencsém, no meg Gabó, aki a többi friss hússal együtt hamar teljesjogú tagja lett vidám és nemis olyan kis csapatunknak. A táborban három veterán is velünk volt, Svéd Gábor, Forgács Szabi és Riczu Tomi az eddigi összes LÁSS sítáborban részt vett. Idén már két fővel képviseltette magát a snowboard különítmény, Dávid és Hunor személyében. Az ismerkedést egy kis séta után a Banhofban folytattuk, de a ccsapaton viszonylag hamar eluralkodott az álmosság és apránként visszaszállingóztunk a szállásunkra.

Az első nap vidáman és kényelmesen indult, még az égiek is velünk voltak, mivel a Nap is hamar kisütött, ami ritkaságszámba ment az idén. A Vox- és bérletosztás, no meg a kihagyhatatlan első napi közös vicces bemelegítés után ki-ki a párjával nekivágott a felfedezőútnak az új terepen.

Ákossal az első napot a kezdő pályán töltöttük, ismerkedve egymással, no meg az én igencsak hiányos sítudásommal. A közös hang hamar megvolt, azt pedig kifejezetten élveztem, hogy a felvonón utazva Ákos folyamatosan mesélte, hogy milyen tájat és történéseket lát körülöttünk, volt min nevetni bőven. 🙂

Az idei táborra legfőbb célként a szórakozást és a “jól érezzem magam” élmény elérését tűztem ki, azt, hogy esetleg még fejlődjek is egy keveset, ezúttal igencsak hátra soroltam a prioritáslistán. Ennek ellenére valószínűleg elértem némi változást a párhuzamos kanyarodásban a negyedik napra, illetve jól le tudtam mérni a saját fejlődésemet azon, hogy sokkal kevesebbszer pánikoltam be és estem el, mint a korábbi években. Főleg a délelőttjeim sikerültek esés-mentesre, amikor még kevésbé voltam fáradt. Az elsődleges céljaim viszont teljes mértékben megvalósultak: azt hiszem, ez volt életem legjobb sítábora!

A pályaszállással járó kellemesen lassú ritmust mindenki hamar felvette, én legalábbis már első este úgy éreztem, mintha sok-sok ideje lennénk ott. Az esti bulik a korábbiaknál némileg visszafogottabbra sikerültek, éjfélre már rendszerint aludt az egész társaság. Egyszóval ez a tábor tényleg sokkal pihentetőbb volt, mint az eddigiek, aminek többen kifejezetten örültünk.

Az izomláz és barátai, karöltve a síbakancsok okozta kellemetlenségekkel viszont már a második nap táján jelentkeztek, amikhez a harmadik napra társult a menetrend szerinti fáradtság, legalábbis többen is ilyen élményekről számoltunk be. Jellemző, hogy a harmadik napon születtek a legnagyobb kalandok és a legdurvább esések. Ez utóbbiban nálam az is közrejátszott, hogy ezen a napon indultam el az egyik piros pálya meghódítására, amit leküzdöttem ugyan, de barátságot azért még mindig nem kötöttünk. 🙂

Az időjárást tekintve a második nap volt a legrosszabb, legalábbis nekünk, látássérült résztvevőknek mindenképpen. Ezen a napon olyan erős széllel kellett megküzdenünk, ami egyrészt szembe fújva szinte megállított bennünket a laposabb szakaszokon, másrészt gyakran csaknem elnyomta az oktatóink fülünkbe érkező instrukcióit. Ehhez képest a harmadik nap délelőttjére megérkezett szélcsendes, ámde havas-esős idő szinte megváltás volt.

Pályán kívüli mókákból sem volt hiány. Egyik régi oktatónk, Balázs a második nap estéjére egy rövid sétát eszelt ki a már említett vonatsín alagútjába, ami alig száz méterre kezdődött a Bahnhof Hoteltől. Azt viszont senki nem kalkulálta bele a kockázatokba, hogy egyrészt az eső is esett, másrészt pedig vastag hórétegen haladtunk, ami féligmeddig megolvadt, ezért aztán nem egyszer térdig, combközépig vagy épp derékig süllyedtünk bele, de volt olyan is, aki inkább egyszerűen beleült. 🙂 Volt nagy visongás, röhögés és káromkodás, hogy aztán a házba visszatérve néhány pálinka mellett szárítkozzunk. Több sétára nem is vállalkoztunk.

Az utolsó estén mindenki a lány apartmanban gyülekezett, hogy felköszöntsük Gabót aznap esedékes születésnapján, illetve hogy megköszönjük a szervezéssel és az oktatásunkkal járó munkát neki és az oktatóknak. A záró nappal kapcsolatos technikai megbeszélés után hamar beindult a búcsúesték szokásos programja, azaz a mindent meg kell enni és inni célú záróbuli, ami igen eredményes véget ért úgy éjfél tájban. 🙂

Az utolsó reggel is a többihez hasonlóan indult azzal az apró különbséggel, hogy az oktatók többsége a szokásosnál egy órával korábban kiment a pályára, hogy többen kipróbálhassák a vakon síelést. Ekkor már javában működött a Facebookon a 2018-as LÁSS sítábor zárt csoportja, ahova folyamatosan kerültek fel a vicces fényképek és videók, többek között a záróbulin az apartmanház lépcsőházában készült mókás csoportképünk is. Természetesen a pályán is elkészítettük az éves kötelező csapatfotót, mielőtt mindenki útnak indult volna az utolsó délelőtti síelésre.

Dél tájban aztán, mire mi már a hazaindulás gondolatával barátkoztunk, a köd felszállt és nem csak a hegycsúcsokon lett ragyogó napsütés, hanem a szállásunkon is, mintha csak marasztalni akart volna bennünket. A Bahnhofban elfogyasztott olcsó és finom ebéd után már csak a csomagolás befejezése, a búcsúzkodás és a hazaindulás várt ránk.

Magasra került idén a mérce, ami a LÁSS sítáborok szervezettségét, minőségét és hangulatát illeti. Többen úgy nyilatkoztunk, hogy ezentúl csak pályaszállásra szeretnénk menni. 🙂 Már most várom a következőt, a kilencediket!

Ezúton szeretnék köszönetet mondani Svéd Gabónak a szervezésért és az új helyszín megtalálásáért, Lénának, amiért odafelé felvettek, visszafelé pedig letettek Tatán. Köszönet az oktatóinknak a sok-sok segítségért, amit messze nem csak a pályán, hanem az egész tábor során nyújtottak. Külön köszönet Vikinek és Zsuzsinak a reggeli kávékért, Balázsnak az isteni finom somogyi disznóságos vacsoráért, illetve szintén Balázsnak és Attilának az első reggeli finom rántottáért! Hatalmas köszönet és szívből jövő elismerés Ákosnak, amiért négy napig folyamatosan a guide-om volt a pályán és gyakran azon kívül is, amiért végtelen türelemmel és humorral viselte a bénázásaimat és amiért folyamatosan helyettem látva mesélte el mindazt, ami körülöttünk volt és történt! Remélem, ő nem gyarapítja majd az általam évről évre “elfogyasztott” oktatók sorát és jövőre is találkozunk! 🙂 Köszönet mindenkinek a jó beszélgetésekért, a hatalmas nevetésekért, a kiváló hangulatért, amiért egy percem sem volt unatkozni vagy az otthon hagyott dolgokkal foglalkozni!

Reklámok

Pályaszállláson innen és túl – LÁSS sítábor 2018.” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s