Gasztrokalandok Szekszárdon, avagy egy csodás hétvége az ízek, az újratervezés és némi sport jegyében

Nagyjából másfél éve vártam ezt a kiruccanást. Tavaly áprilisban az időpont nem volt megfelelő, idén tavasszal beköszöntött a karantén, most viszont, a tervezetthez képest pontosan három hónappal később, végre eljött az idő. Szekszárdon járt a LÁSS gasztronómiát kedvelő, de természetesen sportos csapata. Következzen egy élménybeszámoló a hétvégéről, amiről tényleg csak szuperlativuszokban lehet beszélni.

Az egész talán hat éve kezdődhetett, amikor Nagy Attila először eljött a LÁSS sítáborába és magával hozta különlegesen finom pálinkáit és velük együtt kivételes szaktudását, felülmúlhatatlan kedvességét és szerénységét. A szimpátia kölcsönös volt, az évről évre megvalósuló találkozások során pedig újra és újra felmerült az ötlet, hogy a csapat egy része szívesen meglátogatná Attila pálinkaházát Szekszárd szomszédságában. Tavaly aztán ennek is eljött az ideje, az egész hétvégés program pedig annyira jól sikerült, hogy idén muszáj volt megismételni többek között az én legnagyobb örömömre, ugyanis a tavaly áprilisi programról lemaradtam, idén viszont már semmi nem tarthatott vissza.

Nehéz dolgom volt ennek az élménybeszámolónak az elkészítésével. Egyrészt rövid idő, alig két teljes nap alatt annyi minden történt, hogy azt már önmagában sok leírni. Másrészt olyan mennyiségű tudással, információval és tapasztalattal gazdagodtunk, hogy azt még elmesélni, felsorolni is nehéz, pláne megírni, miközben annyira szívesen osztanám meg mindet az olvasóimmal. Úgyhogy, ahogy az már lenni szokott, precizitásra törekvő útikalauz helyett ismét egy szubjektív élménybeszámoló következik, aki pedig nem hiszi, vagy akit bővebben is érdekel, hát, az járjon utána. Nem kizárt, hogy erre a Lásson belül is lesz még lehetőség.

Azt hiszem, rég volt olyan többnapos Lássos program, amit ennyire vártunk volna. A tavaszi járványhelyzet hosszas bezártsága és a most is mindegyre fenyegető újabb karantén lehetősége közepette igazi felüdülést, a hétköznapokból való kiszakadást, akár egy teljes nyaralást is jelenthetett egy ilyen hétvége. A programkínálat már a szervezés kezdetekor is pazarnak ígérkezett: pálinka- és borkóstolás, pincelátogatások, motorozás, repülés, strandolás, túrázás. A jelentkezők érdeklődése és a helyi szervezőnk, Attila fáradhatatlan munkája eredményeként aztán összeállt egy végleges program, amit azonban az utolsó napokban szinte teljesen újra kellett tervezni részben az időjárás, részben a még mindig aktuális járványügyi biztonsági intézkedések miatt. És így is olyan élményekben volt részünk, amiket valószínűleg soha nem felejtünk el.

Az persze elkerülhetetlen volt, hogy a koronavírus rányomja a bélyegét a hétvégénkre. Többen is jártunk külföldön az elmúlt hetekben, bár mindannyian biztonságosnak minősített országokban. Ennek ellenére sajnos volt olyan program, amit emiatt lemondtak, illetve mindenki megnyugtatására a csapat ezen tagjai egy közös apartmanba kerültek. Ezt őszintén szólva egyáltalán nem bántuk, a “karantén-apartmanban” igazán jó társaság jött össze, ez pedig kiváló alkalmat adott a folyamatos poéngyártásra, amit még a Facebookon is szinte élőben követhettek az ismerőseink.

Az időjárás kitartóan igyekezett tréfát űzni velünk. Ígért a meteorológia a hétvégére szikrázó napsütést és kánikulát, lehűlést, zivatart, erős szelet, tulajdonképpen mindent, ami egy júliusi hétvégén elképzelhető. Végül mégis kegyesek voltak hozzánk az égiek, bár ez a motorcsónakázáson és a fürdőzésen már nem segített, azokról a bizonytalan időjárás miatt le kellett mondanunk. Az igazi nagy megázás viszont szerencsére elkerült minket, illetve meleg ruhára is kevesebb szükség volt, mint vártam. A vasárnapi kánikula cserébe tényleg megérkezett. De ne szaladjunk ennyire előre.

Kis csapatunk, legalábbis annak jelentős része pénteken este 5 óra tájban találkozott a Keleti Pályaudvaron, hogy onnan közvetlen vonattal Szekszárdra induljunk. Az utazás eseménytelenül telt, leszámítva persze a szokásos vidám beszélgetést, no meg a változékony időjárás szemlélését az ablakból és a szurkolást, hogy megérkezésünkkor ne szakadjon le az ég. Ez bejött, Szekszárd közelébe a vihar csak este tíz tájban érkezett meg, amikor mi már a legnagyobb megelégedéssel kóstolgattuk a pálinkákat.

Attila, A Brill Pálinkaház tulajdonosa és pálinkamestere, a szekszárdi vasútállomáson fogadott bennünket. Vele együtt érkezett meg Horváth Anti, aki szintén sítábori csapatunk törzstagja, ők fuvaroztak el bennünket a Sió Motelbe, ahol kényelmes és jól felszerelt apartman házakban kaptunk szállást. A szobák kiosztása után éppencsak a csomagok bepakolására volt időnk, máris előálltak a kisbuszok, hogy Harcra, a Brill Pálinkaházba szállítsák a megfáradt és megszomjazott, sőt, meg is éhezett társaságot.

Harc egy kis település Szekszárd szomszédságában, ami számunkra leginkább arról nevezetes, hogy ez Attila szülőfaluja és a Brill pálinkák hazája. A pálinkaházat Attila szülei egykori házából alakította ki. Érkezésünk után szinte azonnal kezdetét is vette a kóstolás a Mátrai muskotály fantázianevű alkotással, miközben Attila megkezdte a pálinkafőzés és a Brill Pálinkaház történetének bemutatását.

Attila élelmiszeripari mérnök, aki szörpök készítésével kezdte a pályáját úgy huszonöt évvel ezelőtt. Aztán, ahogy viccesen mondani szokta, a szörpöket fogyasztó generáció felnőtt és új termékeket kellett számukra kitalálni. Ekkor jött képbe a pálinka, az ital, ami 2004-ben, a “pálinka-törvény” elfogadásával indult XXI. századi diadalútjára. Attilánál a hagyományos gyümölcspálinkák mellett a Szekszárdi Borvidék jellegzetes szőlőfajtáinak párlatai mellett igazi különlegességek, zöldség párlatok is készülnek. Ez utóbbiakat egyébként csak azért nem lehet pálinkának nevezni, mivel a “pálinka-törvény” definíciója szerint a pálinka gyümölcsből készül. Bár a zöldség párlat nem Attila találmánya, Magyarországon ő kezdett először foglalkozni vele, ma pedig már Michelin-csillagos éttermeknek szállít, ahol elsősorban az ételek készítése során használják fel, pedig italnak sem utolsók.

A rövid főzdei látogatás során Attilának rengeteg kérdést tettünk fel, amiket nem győzött megválaszolni. Valóságos információ özönben volt részünk, amiből legalább annyira kiérződött vendéglátónk hatalmas szaktudása, mint hivatása iránti végtelen szeretete és alázata. A pálinkafőzésen túl, a jó cefre elkészítésének szempontjaitól kezdve a legmodernebb technológiák bemutatásán át egészen a lepárlás kémiai folyamataival bezárólag, sokat hallhattunk arról is, hogyan zajlik a pálinkák “versenyeztetése” és hogy mennyire nehéz munka a pálinkakóstolóké ezeken a megmérettetéseken. Közben persze mi is szorgalmasan kóstolgattunk: szőlőpárlatokat, csonthéjas, alma-termésű, bogyós gyümölcs pálinkákat, végül pedig az igazi kuriózumokat, a zöldségpárlatokat. Volt ott merlot, cabernet, kadarka, kékfrankos, sárga és piros vilmoskörte, cigánymeggy, cseresznye, ötféle szilva, kajszi és őszibarack, málna, földieper, szeder, ribizli, bodza, birs, cékla, zeller, spárga, medvehagyma, paprika, paradicsom… Meg amit még kihagytam, mert nem tudtam megjegyezni. Persze nem kóstoltuk mindet végig, de válogathattunk és az asztaltársaink poharába is gyakran beleszagoltunk vagy bele is ittunk. Érthető, hogy hamar emelkedett lett a hangulat, amit csak fokozott a vacsoraként felszolgált mennyei vadragu, utána pedig az almáslepény. A kóstoló közben azt is megtanultuk, hogy pálinka-fogyasztás során legalább nyolcszor-tízszer annyi vizet célszerű meginni, mint amennyi az elkortyolgatott pálinka mennyisége. Hiteles forrásból nyert megerősítést az a vélekedésünk is, hogy a pálinkát nem “húzóra” kell elfogyasztani, hanem szagolgatni és apró kortyokban ízlelgetni illő. Gyakoroltunk is szorgalmasan. 🙂 A kóstoló végén pedig megkezdtük az első szekszárdi szuvenírek begyűjtését: a pálinkák mellett bőven vásárolt a csapat a Brill Pálinkaház egyedi pálinkás poharaiból és a kifejezetten vakbarátnak tűnő pálinka-kiöntőkből is.

Kint közben kitört és fáradhatatlanul tombolt a nyári vihar, még jó, hogy hazafelé is háztól házig szállította Attila az éjfél utánra jóllakott és kiváló hangulatú csapatot. Jó későn tértünk nyugovóra, pedig másnapra sűrű program ígérkezett.

A szombat, a pénteki pazar nyitányt folytatva, a gasztronómia jegyében telt. A svédasztalos reggeli elfogyasztása után napunk Szekszárdon,a Petrits Mézeskalácsos műhelyben és Mézeskalács Múzeumban indult. A házigazda, Petrits Szilveszter, saját életpályájának elmesélésével párhuzamosan, élete és hivatása elválaszthatatlan összeszövődését jól érzékeltetve mutatta be nekünk a mézeskalácsos és a gyertyaöntő, no meg a cukorkakészítő mesterségeket, melyek végigkísérték családjának történetét. Közben megtapogathattunk néhány eszközt is, melyek ezen mesterségek művelőinek mindennapos, vagy ma már nem használt, inkább hagyományos kellékei. Kóstoló, azt kell mondanom, szerencsére, itt nem volt, vásárolni azonban lehetett és bőven volt miből válogatni: kapható a kis üzletben rengeteg fajta mézes puszedli, gyönyörűen díszített mézeskalácsok, gyerekkorunk savanyú- és selyemcukrai, ráadásként pedig egy igazi tolnai jellegzetesség, a márc. Ez a mézes-karamellás szörp egyaránt lehet alapanyaga üdítőnek, limonádénak, cappuccinonak, de akár likőrnek is. Hamar ki is derült, hogy Szilveszternek és Attilának is van közös terméke, a vilmoskörtés márc likőr, amit itt szintén meg lehetett vásárolni. Ráadásként voltak még a boltban gyertyák, hűtőmágnesek és egyéb érdekes és csinos apróságok. Jól megrakott táskákkal indultunk tovább gasztrotúránk következő állomására, a Garay Élménypincébe.

A Garay Élménypince Szekszárd főteréről nyílik és az egykori vármegyeháza alatt található. Valaha dézsmapince volt, ahová szekérrel is be tudtak hajtani, bár ekkor még nem a belvárosból jártak be. A rendszerváltás előtt az állami gazdaság pincéjeként szolgált. EU-s támogatásból nagyjából hat éve a pincét teljesen átalakították, felújították és akadálymentesítették. A pincében olyan múzeumot alakítottak ki, ahol a látogató interaktív módon ismerheti meg a Szekszárdi Borvidék jellegzetességeit, a borkészítés technológiáját, a borfogyasztás kultúráját és a borokra jellemző illatjegyeket. Ez utóbbiakat mi is szorgalmasan végigszaglásztuk és érdeklődéssel hallgattuk idegenvezetőnk, egy fiatal borász fiú bemutatóját. Többek között azzal a hasznos információval is gazdagabbak lettünk, hogy a fehérborok tartalmaznak olyan hatóanyagot, ami szerepet játszik az influenza megelőzésében. Az élménypincében megkóstolhatóak és meg is vásárolhatóak a helyi termelők borai, közel 300 fajta különböző bort kínálnak. Bár mi ez utóbbi lehetőséggel nem éltünk, biztosan lett volna még rengeteg kérdésünk a szakmáját láthatóan értő fiatalemberhez, azonban mennünk kellett.

Egy óra tájban már várt bennünket a szállásunkon az Attila egyik barátja által készített ebéd: hamisítatlan bajai halászlé, természetesen nagyobb mennyiségű rozé és vörösbor társaságában, amihez a négyféle rétes kellemes ráadásként szolgált. A bajai halászléhez nem paszírozzák le a halat, mellé pedig helyi jellegzetességként gyufatésztát kínálnak, az egészet pedig csípőspaprikával lehet egyéni ízlés szerint megbolondítani. Nehezünkre is esett felállni az asztaltól részben a teli hasunk, részben pedig az elfogyasztott rozéfröccsök miatt. Pedig este még egy borkóstoló is várt ránk.

Ebéd után végre következett egy kis séta. No, nem messzire, csak a szállásunktól alig egy kilométerre található Besweet nevű Csokoládé Manufaktúra frissen, alig három hete megnyitott műhelyéig és rendezvényteréig. Itt Mészáros Andrea, a Kék Madár Alapítvány ügyvezetője fogadott bennünket négy lelkes munkatársával együtt, akik a csokoládé-készítő műhelyben dolgoznak. A Kék-Madár Alapítvány több mint egy évtizede üzemelteti Szekszárdon az Ízlelő éttermet, ahol megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatnak, néhány éve pedig belevágtak a csokoládé-készítésbe is. Korábbi, négy főt foglalkoztató kis üzemüket most egy nagyobbra cserélték, amihez már egy közösségi rendezvények megvalósítására alkalmas helyiség is tartozik. Erzsike, az üzem egyik munkatársa akkora lelkesedéssel és szeretettel beszélt munkájáról, vagyis a különféle csokoládék készítéséről, ami számos ép munkavállalónak is példa lehet. A dolgozók nagy kedvességgel kínálták nekünk a jobbnál jobb csokoládéikból összeállított kóstolót, mellé pedig kávét, üdítőt és vizet. A gazdag repertoárban szerepelt mások mellett fehércsokoládés aszalt meggy, rózsaborsos fehércsokoládéval bevont mogyoró, tejcsokoládés almaszirom, étcsokoládéval bevont narancshéj, tonkababos tejcsokoládé és ostyás-narancsos csoki is, és szerintem nem emlékszem mindegyikre. Még az üzembe is bemehettünk, megnézhettük a ragyogó tisztaságú gépeket és eszközöket, betekintést kaptunk a műhely mindennapjaiba. Természetesen vásároltunk is: a Szekszárd és Budapest híres épületeinek képeivel díszített csomagolásban kínált különleges labirintus mintázatú fehér-, tej- és étcsokik mellett többféle ízesítésű táblacsokoládék közül válogathattunk. Sajnos a manufaktúra termékeinek még csak egy része kapható, de őszre ígérik a többinek az árusítását is, szóval érdemes lesz felkeresnünk a Besweet hamarosan elinduló webshopját.

A szállásunkra visszatérve éppen csak egy rövid pihenőre volt időnk, ismét jöttek a kisbuszok és indultunk a Fritz Pincébe bort kóstolni és vacsorázni. Mivel a szekszárdi pincék a városon belül és a környéken mindenfelé szétszórva találhatók, a nagy távolságok miatt nehézkes köztük a közlekedés, ezért kellett ismét autóba ülnünk.

A Fritz Pince igazán exkluziv rendezvényhely, a hagyományost a modernnel ötvöző építészeti műremek, hangulatos helye borkóstolásnak, vacsorának, esküvőnek, céges rendezvénynek. A borkóstolást itt már a pincelátogatás során megkezdtük. A kékfestő ruhába öltözött lányok, akiknek a ruháját egész közelről is megcsodálhattuk, a fehér, rozé és vörösborok mellé sajtot, almát, diót és aszaltszilvát szolgáltak fel. Nem tartott sokáig az az illúzió, hogy nem vagyunk éhesek, a jó borok hamar étvágyat csináltak, a pazar felhozatal kóstolását pedig vacsora közben is folytattuk. Nagy népszerűségre tett szert a decsi zöld szagos nevű illatos és könnyű fehérbor, ami a tavalyi kóstolóról maradt meg az egyik szervező és karantén-különítmény tag, Almádi Csabi emlékezetében, nem véletlenül. Ebből a különlegességből többen haza is hoztunk.

A borkóstolás és a vacsora végére visszavonhatatlanul elszabadult a jó hangulat, így a szállásunkra való visszatérés után természetesen nem folytatódhatott az este afterparti nélkül. Ehhez kiváló hangulatfokozóként szolgált az ebédről megmaradt rozé és vörösbor, ahogy a pingpong- és csocsóasztal is. A vakcsocsó, mint játék vakfocistáink köreiben eddig sem volt ismeretlen, ezen az estén azonban egy megfelelő alkoholmennyiség hatására létrejött adaptált sport, a “tandem-pingpong” is megszületett. 🙂 Mondanom sem kell, hogy késő éjjel ért véget a móka, aminek egyes részleteit néhányan csak a másnapi reggelinél összerakott mozaikokból ismerték meg.

Vasárnap végre a sport is szerepet kapott a programban. Merthogy nem is lennénk szabadidős sportegyesület, ha nem épülne be minden programunkba valami mozgás, netán egy új sportág kipróbálása. Most a karatéval nyílt alkalmunk egy kis ismerkedésre.

Megszokhattam volna már, hogy a sors útjai kifürkészhetetlenek. Mégis mindig rácsodálkozom, hogy micsoda véletlennek tűnő egybeesések teremtenek meg egy-egy új kapcsolódást és lehetőséget. Az, hogy ezen a vasárnap reggelen egy karate edzőkből álló csapattal együtt gyakorolhattunk egy belga karatemester vezetésével, aki fogyatékos emberek karate oktatásával foglalkozik, bizonyára nemis véletlen volt, hanem sorsszerű találkozás. Pedig akkor azt még nem is tudtuk, hogy önmagában ahhoz mennyi véletlen vezetett, hogy a belga karatemester, Erik Szekszárdra került és ott megismerkedett Dániel Zsolttal, a villamosmérnökből lett borásszal, aki nem mellesleg hobbiból hosszú évek óta karatézik. De ezt a történetet már a reggeli karate óra utáni túránk pihenőjében hallgathattuk meg magától Zsolttól a saját pincészetében. Bár itt borkóstolásra már tényleg csak az igazi fanatikusok vállalkoztak, jutott bőven más élmény is, de erről majd később. Most térjünk vissza a karatéhoz.

Tehát a belga karatemester, aki az utóbbi években ideje egy részét Magyarországon, Szekszárdon tölti, épp a napokban tartott egy képzést magyar karate edzőknek és fogyatékos emberekkel foglalkozó segítőknek, melynek témája volt többek között a látássérültek mozgáskoordinációjának fejlesztése és karate oktatása is. És ekkor jöttünk mi a képbe, látszólag teljesen véletlenül, hogy a képzés résztvevői kicsit velünk gyakorolhassák a tanultakat. A rövid edzésen elvégeztünk pár nem túl bonyolultnak tűnő mozgáskoordinációs feladatot, majd elkezdtünk a karate alapjaival, a stabil állással, a lépésekkel, az ütések és rúgások technikájával ismerkedni. Minden látássérültre jutott egy-egy edző, párban gyakoroltunk Erik instrukciói alapján. A látszólag egyszerű lépéseket és mozdulatokat a gyakorlatban már egyáltalán nem volt olyan könnyű kivitelezni, hirtelen érthetővé vált, miért olyan fontos eleme a harcművészeteknek a rengeteg gyakorlás és az önfegyelem. Ahogy később Zsolt, aki egyébként éppen az én edzőm volt, elmondta, “a karate a másik megölésének művészete”, amire természetesen csak végső esetben lehet használnii és aminek az elsajátításához mindenek előtt önmagunkban kell rendet csinálni. Az edzés rövid volt, ám fejben és testben egyaránt megerőltető, főleg egyénenként változó mértékű másnapossággal súlyosbítva. 🙂 És ezzel együtt nagyon élveztük, majd ki-ki kifejezte kölcsönösnek tűnő reményét, hogy valamilyen formában lesz folytatás.

Karate után az edzők beautóztatták a csapatot Szekszárd belvárosába, ahonnan a délelőttre tervezett, nagyjából 7 kilométeres túránk indult. Erik terepjárójában önmagában is élmény volt utazni, ráadásul menet közben mesélt magáról és a munkájáról. Ekkor sok más mellett azt is megtudtuk, hogy egy olyan látássérülteket segítő eszközt fejleszt, mellyel a sportolás közbeni guide-olást szeretné forradalmasítani. Lehet, hogy valamikor a jövőben ezt is tesztelni fogjuk.

Túránk célja a Porkoláb völgy volt, a Szekszárdi Borvidék egyik gyönyörű része. A belvárosból hamar házak és pincék egymással váltakozó végtelen sorai közé értünk, utunk következetesen és egyre meredekebben vezetett fölfelé. Aztán a házak sorát erdő, az emelkedőket még azoknál is meredekebb emelkedők váltották fel, míg a dombtetőre érve szőlők közé értünk, hogy egy rövidebb lejtős szakasz megtétele után megérkezzünk a Dániel Pincéhez. Itt frissítőként mindenkinek jutott egy-egy rozéfröccs, aki pedig még bírta, az további ötféle vörösborból kapott pazar kóstolót, ám többségünk beérte a szaglászással is. A borok mellett fűszernövényekből készült úgynevezett aromavizeket is szagolhattunk, ezek Zsolt feleségének keze munkáját dicsérik. Volt még szó természetesen karatéról és Erikről, de előkerültek a művészetek is, még egy verset is meghallgathattunk, ami az egyik Dániel-bor palackján olvasható. És bőven lett volna még itt is élmény, hiszen magát a borokat rejtő pincét már időnk sem maradt meglátogatni, ám lassan közeledett a hazaindulásunk órája.

A belvárosba visszagyalogolva az elfáradt és már nem nagyon meglepő módon ismét megéhezett csapat a Szász Étterembe tért be ebédelni. A város egyik legjobb éttermében méltó módon zártuk a gasztrohétvégét, a desszertnek javasolt fagylalt Szekszárd egyik legjobb cukrászdájában sajnos már sem az időbe, sem a hasunkba nem fért bele. :).

A buszpályaudvarig vezető rövid séta végén elbúcsúztunk vendéglátóinktól, hogy Budapest felé haladva megkezdjük az élménygazdag és kevés alvást tartalmazó hétvége kipihenését.

Ezúttal is szeretném megköszönni Nagy Attilának és Kovács Katának, illetve a LÁSS részéről Almádi Csabinak a rengeteg szervezést, valamennyi vendéglátónknak a kedves fogadtatást és a pazar vendéglátást, a társaság minden tagjának a sok-sok élményt, segítséget, a számtalan vidám percet. Köszönet minden idők leggasztrósabb Lássos programjáért remélve, hogy nem ez volt az utolsó hasonló közös kalandunk!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s