Néha mégis szeretnék látni – avagy az első benyomások ereje

Pár napja a Korvin negyed metróaluljáróban hallottam énekelni egy lányt. Ott állt a villamoshoz vezető feljáró közelében és csak énekelt. Tisztán, szépen, teljes természetességgel és odaadással, mintha csak egy tehetségkutató műsorból lépett volna ki várva, hogy felfedezzék. Legszívesebben megálltam volna hallgatni, de nem volt rá időm. És az aluljárón áthaladva belém hasított a felismerés: nem csak hallgatni, hanem látni is szeretném!
(tovább…)

Reklámok

Karády koncert vaksötétben – avagy a tiszta hangok estéje

Látássérültként biztosan ki vagyok hegyezve a hangokra. A zenére, a zajokra, a hangokban rejlő információkra, a beszédre, de még a csendre is. És bár általában nincs szükségem a teljes sötétség élményére ahhoz, hogy tudatosan figyeljek mindarra, amit a fülem közvetít, nekem is sokat adott a február 13-án a Dunapalotában szó szerint “vaksötétben” megrendezett koncert.
(tovább…)

“Borzasztó lehet magának…” – az együttérzésnek beállított sajnálat, amiből nem kérek!

Rendszeresen előfordul, hogy az utcán, a villamoson vagy bárhol máshol, teljesen ismeretlen emberek megszólítanak és mindenféle különösebb előzmény és magyarázat nélkül jól belemondják az arcomba, hogy ők bizony sajnálnak engem, amiért nem látok. Miközben én a “Fel tud menni a lépcsőn?” és egyéb hasonló színvonalú kérdésektől is már-már agybajt kapok és van az a mennyiség ezekből egy napon belül, amikor már ordítani vagy éppen ütni tudnék – amit persze maradék emberi méltóságom megőrzése érdekében inkább nem teszek -, az effajta megaláztatást azért általában nem tudom szó nélkül hagyni! És valószínűleg nem én vagyok az egyetlen.
(tovább…)

“Erőt kapok” – törzsvendég lettem a Suhanj Fitnesszben

Ha hihetek a Suhanj Fitnessz online foglalási rendszerének, pontosan egy éve kezdtem el oda járni. Most, egy év után nem csak azt érzem a Tátra utca 6-ba belépve, mintha haza mennék, ami nem csoda, mert nem ritka, hogy egy héten négyszer is ott vagyok, hanem azt is, hogy mennyire sokat kaptam itt egyetlen év alatt: élményeket, képességeket, tapasztalatokat… de leginkább erőt!

Ja, nem szponzorált tartalom!
(tovább…)

“Betemetett a nagy hó…” – fehérbottal a fehérségben

Havazik, végre! Nincs is télen jobb dolog, mint a meleg szobából nézni a hóesést. Vagyis van: sétálni a ropogó, friss hóban és a hóesésben! Kivéve, ha az ember fehérbottal rója az utakat. És mivel amúgy is sokszor és sokakat érdekel, hogyan is tájékozódik az, akinek a vizuális információk nem állnak rendelkezésére, hát íme most egy pár infómorzsa erről a számunkra sok nehézséget teremtő helyzetről.
(tovább…)

A kedvenc karácsonyi dalaim – mert zene nélkül mit ér az ünnep?!

Akik egy kicsit is ismernek, azok tudják, hogy nem élhetek zene nélkül. Ezért aztán nem kérdés, hogy a karácsonyhoz nálam éppúgy hozzá tartoznak az ünnepi hangulatot idéző klasszikus és különleges karácsonyi dalok, mint ahogy a szaloncukor, a mézeskalács, a fenyőillat, a családi összejövetelek és a hangulatvilágítás, ami egyébként a karácsonyi zenék mellett a másik gyengém. Ha kíváncsi vagy, mit hallgatok szívesen karácsonykor, olvass tovább! Ígérem, a Last christmast ezúttal biztosan megúszod! 🙂
(tovább…)

A befogadáshoz vezető út is sztereotípiákkal van kikövezve – avagy műelemzés vállalkozó kedvűeknek és haladóknak

A minap – már sokadszor – találkoztam egy történettel. Vélhetően nem valóságos eset, inkább csak valaki képzeletének szüleménye, bár ki tudja. Egy történet, ami a pozitív életszemléletről, a segítségnyújtás erejéről, az emberi gondolkodás átkeretezhetőségéről akar üzenni. És közben, a felszín alatt, valami egészen másról szól!
(tovább…)

Nincs mese: jövőre félmaratont futok!

Valahol éreztem én, hogy egyszer ennek is eljön az ideje. Volt, hogy azt hittem, sokkal előbb, aztán meg azt, hogy már soha. De most végre itt van! Sokan sokszor mondták már, hogy menne ez nekem, de nem hittem, féltem tőle, nem éreztem magamban az erőt és a kitartást, kevés sikerélményem volt. Most viszont valami megváltozott! Végre megérett az elhatározás, belülről, csak saját magam által!
(tovább…)

“Elnézést kérek, túl önálló vagyok!” – Már megint a kéretlen segítségről

Lehet, hogy már unalmas a téma. Lehet, hogy részemről már lerágott csontnak tűnik. Mégis, amíg nap mint nap találkozom emberekkel, akik úgy gondolják, pusztán a vakságom ténye magában hordozza a segítségre való rászorultságom tényét is, úgy érzem, van miről írnom. Talán az sem véletlen, hogy a címben szereplő mondat épp egy olyan pillanatban fogalmazódott meg a fejemben, amikor ketten próbáltak felsegíteni egy vonatra, amire egyedül is fel tudtam volna szállni. Vajon tényleg az emberek segítenek túl? Vagy velem van a baj és én lennék túl önálló? Ma ezen gondolkodtam el kicsit.
(tovább…)