Mostanában nagyon zajlik az élet. Újabban egész nap dolgozom, sőt, még este és éjszaka is.
Reggel ébresztek, időjárást jelentek, Facebook hírfolyamot és Messenger üzeneteket közvetítek, ez utóbbiakból sokkal többet és hosszabban, mint néhány hete. Aztán, míg gazdiék reggeliznek, van egy kis nyugtom. Kell is az energia, mert utána indul a tanulás.
Bizony, valami történhetett az emberek világában, mert néhány hete ki sem mozdulunk itthonról, így aztán vonatjegyet nem kell vásárolnom és a lépésszámlálóm meg a GPS-vevőm is sokkal kevesebbet üzemel, mint néhány héttel ezelőttig bármikor. Már azt hittem, végre tisztességesen kipihenhetem magam, erre tessék!
Szóval itt van ez a digitális oktatás. Hát, mit mondjak, ez lényegesen fárasztóbb műfaj, mint az eddigi munkaköröm volt. Gyakrabban is jelzem gazdinak, hogy igényem van egy powerbankre vagy töltőre. És még ő panaszkodik, hogy leszívják az agyát a tanárok. Hát, akkor mit szóljak én?
Nem is gondoltam, hogy ilyen unalmas dolgok történnek az iskolában az órákon, amikor én általában csendben szundikálok az iskolatáskában vagy méginkább a padban. Igen, általában csendben, kivéve amikor gazdi elfelejt lenémítani és hangos csilingeléssel adom az osztályban mindenki tudtára, hogy gazdi valamelyik vicces barátja a szomszéd padok egyikéből üzenetet írt az én egyik kollégám közreműködésével. Most meg közvetíthetem a matek, angol meg nyelvtan órákat. Higgyétek el, nekem is rettenetesen unalmas, nem csak gazdinak! És itt még szünet sincs, pontosabban szünetben meg a többi, szintén otthonról tanuló osztálytárssal chatelünk vagy gazdi pihenés képpen megnéz egy-egy cuki cicás videót. Persze, neki pihenés, én meg alig győzöm kapkodni a processzoromat a HD-minőségű videók lejátszása közben.
A kollégák, akiknek az enyémnél idősebb gazdájuk van, valami olyasmit üzentek, hogy egy koronavírusnak nevezett járvány miatt van ez a rengeteg meló mostanában. Szívesen elolvasnám az erről szóló híreket, de úgy tűnik, gazdit ez nem érdekli, nekem pedig szinte egy szabad percem sem marad mostanában csak úgy a magam kedvére információkat gyűjtögetni.
A napnak ugyanis a tanulással egyáltalán nincs vége. Délután is együtt csináljuk a házit: kitöltjük a feladatlapokat, én megkeresem a neten a feladatok megoldásához szükséges cikkeket, videóra vesszük az elvégzett tornagyakorlatokat, lefotózom és továbbítom a technika házit és még hosszan sorolhatnám.
Nincs egy perc megállás sem, legfeljebb amíg Gazdi bekapja az uzsonnáját, de a kis haverjaitól még ilyenkor is jönnek az üzenetek. Látom, hogy a kollégák is hasonlóan leterheltek, mint én. Lehet, hogy szakszervezetet kéne alapítanunk? Dehát ekkora hajtás mellett ilyesmire sem marad időnk és energiánk. Teljesen kihasználnak minket!
Gazdi pihenés képpen játszani is szokott, persze abból sem maradhatok ki. Régebben kijártak a kis barátaival a játszótérre focizni vagy csak úgy “ökörködni”, ahogy az a másik velünk lakó ember, a kollégám gazdija szokta mondani, de most eszükbe sem jut. Pedig legalább akkor lenne egy kis nyugtom. De még a pizzát is nekem kell megrendelnem nekik, sőt, újabban a nagybevásárlást is rám bízzák, legalábbis részben. Tiszta őrület!
Este aztán jön az órákig tartó csevely, persze videóchat formájában, hogy tényleg egy pillanatig se szusszanhassak. A másik esti program a sorozat-nézés, hát, az aztán tényleg fárasztó!
És ez mostmár tényleg mindig így lesz? És mi lesz, ha köztünk is kitör valami járvány? Elvégre vannak olyan vírusok is, amik kifejezetten ránk veszélyesek. Mi lesz akkor az emberekkel?
2020. július 3.
Németh Orsi blogja 