“Ép testben ép lélek.” – Tartja a ma már közhely számba menően ismételgetett ógörög bölcsesség. Valószínűleg nem véletlen, hogy az időszámításunk előtt több évszázaddal született szentencia máig része egyetemes műveltségünknek, bár sokféle módon értelmezhetjük és legutóbb éppen a közelmúltban egy Paralimpia ellenes kirohanásba volt csomagolva, ami a hazai sajtóban és a Facebookon is vírusszerűen terjedt. Pedig az ókori görögök aligha a fogyatékos emberekkel és az ő sporttevékenységükkel kapcsolatosan alkották és követték ezt az elvet.
Ha a fenti bölcsességet a lehető legmodernebb szemléletben akarom értelmezni, akkor természetesen szó sincs arról, hogy az “ép test” csak az lehet, ami a lehető legtökéletesebben kisportolt, ami esztétikailag és fizikailag is hibátlan, vagyis ami tökéletes, mivel hogy ilyen szinte nincs is a világon. Szinte mindannyiunknak van valamiféle apróbb vagy nagyobb testi elváltozása, ehhez egyáltalán nem kell súlyosan mozgássérültnek lenni. Elég egy kis gerincferdülés, egy bokasüllyedés vagy lúdtalp, hogy mást ne is említsünk. De ugyanígy vehetjük apróbb testi hibának a kisebb vagy nagyobb mértékű túlsúlyt, a helytelen testtartást vagy az ülőmunka okozta egyéb ártalmakat.
Megdöbbentően hangzik, de az emberi test úgy 20-25 éves kora körül van fejlettsége csúcsán, innentől pedig beindulnak a lassú öregedési folyamatok, nem véletlen tehát, hogy 30-35 évesen már időnként azt érezzük, hogy bizonyos dolgok már most sem úgy mennek, mint húszéves korunkban. A jó hír viszont az, hogy mindezen tudunk változtatni, javítani!
Az “ép test” tehát nem az élsportolók edzettségi szintjét kell, hogy jelentse, sőt, a teljesítőképesség már-már irracionális határfeszegetése gyakran káros is lehet, nem véletlen tehát, hogy a profi sportolók csak alapos és folyamatos sportorvosi ellenőrzés mellett vannak biztonságban, egyes betegségek megléte vagy az azokra való hajlam esetén pedig egyáltalán nem javasolt a versenysportok többsége, pl. szívbetegségek, vérnyomás problémák.
Az “ép test” sokkal inkább azt az állapotot jelenti, ami nem hordoz fokozott egészségügyi kockázatot és amiben jól érezzük magunkat. A nagyobb mértékű, mondjuk tíz kilogram feletti súlyfelesleg már okozhat fizikai tüneteket, pl. egy-két emeletnyi lépcsőzésnél már megérezhető, hogy nehezebben vesszük a levegőt, a helytelen testtartás derék- vagy hátfájást okoz, tehát ezek egyike sem tekinthető olyan helyzetnek, amiben jól érezhetjük magunkat. Emellett mind a túlsúly, mind a hibás testtartás is további egészségügyi problémákhoz vezethet. Az előbbi káros hatásait nem szeretném hosszan taglalni, hiszen tényleg a csapból is ez folyik, legyen elég annyi, hogy károsan hat a szívre, az érrendszerre, az ízületekre, a belső szerveinkre, stb. A rossz testtartás következményei lehetnek a tartós derék, hát vagy nyakfájdalmak, de akár fejfájás vagy súlyosabb mozgásszervi problémák is. Mindezeket elkerülendő érdemes tehát törekednünk arra, hogy testünk olyan jól működő rendszer legyen, amiben konfortosan és biztonságban érezzük magunkat!
De mi van az “ép lélekkel”? Értelmezésem szerint az ógörög bölcsesség jelentése az, hogy ha testünket lehetőségeinkhez mérten ép, azaz egészséges és edzett állapotba hozzuk és ebben az állapotában igyekszünk megtartani is, akkor lelkünk, azaz közérzetünk, hangulatunk is lényegesen jobb lesz, mintha elhanyagolnánk azt. Szerintem tehát ennek a mondásnak semmi köze a testi vagy érzékszervi fogyatékosságokhoz, hiszen ha korlátozottabb lehetőségek között is, de egy mozgás- vagy egy látássérült ember is képes ennek a kellemes és jótékony állapotnak az elérésére és fenntartására.
Ha valaki nekem úgy tíz éve megmutatta volna a fenti sorokat, valószínűleg nem méltattam volna őket túl sok figyelemre. Sajnos tinédzser és fiatal felnőtt éveimnek jelentős részét igencsak mozgásszegény életmódban éltem le, ami egészen négy és fél évvel ezelőttig tartott. Történetem tipikusnak tekinthető, mivel bár kisgyermekként látássérültségem ellenére is bátran, ösztönösen és magabiztosan mozogtam és nagyon szerettem a testnevelés órákat, felső tagozatos koromban az integráló iskolában szinte automatikusan felmentettek a torna órák látogatása alól arra hivatkozva, hogy nem tudnak velem foglalkozni és hogy valószínűleg balesetveszélyt jelentek saját magam vagy akár az ép osztálytársaim számára is. Sajnos a családomban sem dívik a mozgás szeretete, a szüleimet és a rokonaimat, az egyik unokatestvérem kivételével, tulajdonképpen sose láttam sportolni, így aztán kamaszként különösen könnyen beleszoktam a mozgás-mentes mindennapokba. Nem volt a környezetemben olyan személy, aki a rendszeres testmozgás fontosságára felhívta volna a figyelmemet, és aki meggyőzött, motivált volna erre, magamtól pedig tizenévesen erre nem éreztem késztetést, jobban érdekeltek a könyvek, a tanulás és a barátaim, akik szintén nem sportoltak. Szerencsés voltam, mivel rendszeres testedzés nélkül is szinte annyit és azt ehettem, amit és amennyit akartam, és ennek ellenére se lett belőlem elhízott tinicsaj.
Ez az állapot egészen 27 éves koromig tartott, amikor életem egy nehéz időszakában, új barátokat és új elfoglaltságokat keresve bekapcsolódtam a Látássérültek Szabadidős Sportegyesületének (LÁSS) életébe, ahol sok kedves, jófej és vidám ember társaságába kerültem, akik nem mellesleg mindannyian rendszeresen sportoltak is. Ha tehát velük akartam tölteni az időmet, én se úszhattam meg sokáig a testmozgás elkezdését. Ekkor már túl voltam a táplálkozásommal kapcsolatos változtatások első hullámán, megjöttek az első kezdeti sikerélmények, és egyre motiváltabb lettem arra, hogy az életmódváltást a rendszeres mozgás mindennapjaimba történő beiktatásával is kiegészítsem. Szerencsém volt, mert éppen ekkortájt indultak a jóga foglalkozások, amik eleinte sokkal inkább a spiritualitás, mindsem a mozgás szempontjából vonzottak. Aztán ez lassan megváltozott.
Először tehát gerincjóga foglalkozásokra kezdtem járni heti rendszerességgel, amit éppen olyan embereknek ajánlanak, akiknek testtartási problémáik vannak, akik hétköznapjaikban sokat ülnek és keveset mozognak. Az első próbálkozások sem bizonyultak túlzottan megerőltetőnek, bár az órák végére mindig kellemesen elfáradtam, de nem éreztem teljesíthetetlennek a kihívást, és hamar rájöttem, hogy számomra ebben a helyzetben ez a legideálisabb mozgásforma. Az oktatónk egyébkéntis mindig arra biztatott minket, hogy mindenből csak annyit csináljunk, amennyi igazán jólesik, de közben azért próbáljuk meg kicsit feszegetni a határainkat. Testben és fejben is hamar visszatértek az általános iskola tornaórai emlékei, az pedig, hogy közösségben, együtt gyakorlunk, nagyon motiváló volt számomra.
hamar érezni kezdtem a jóga egyéb pozitív hatásait is a mindennapjaimban. Elkezdtem a hétköznapokban, pl. a buszmegállóban állva is jobban figyelni a tartásomra, így csakhamar búcsút inthettem a korábban rendszeres és elkerülhetetlennek hitt derékfájásaimnak, illetve az azelőtt sokat rakoncátlankodó jobb térdem is sokkal jobban kezdett működni és sokkal kevesebbet fájt, ami egyébként mostanra szinte nyomtalanul elmúlt minden orvosi beavatkozás nélkül, pedig a jógázás megkezdése előtt már azon gondolkodtam, hogy meg kéne nézetni valakivel. Arra is hamar rájöttem, hogy a testem mennyire asszimmetrikus, hogy a jobb vállam sokkal merevebb, mint a bal és hogy a csípőm kifejezetten kötött. A jóga mindezek mellett az egyensúlyom fejlesztésének is jó eszköze, bár ezen a területen még mindig rengeteg fejlődni valóm van. A jóga segített abban is, hogy jobban odafigyeljek a testem üzeneteire, a feszültségek, görcsök, fájdalmak megjelenésére és okára.
A jóga tehát sok szempontból ideális mozgásforma a mozgásszegény életmódot folytató kezdők számára. Egyrészt a fizikai erőkifejtés helyett sokkal nagyobb hangsúlyt helyez a testtudatosság fejlesztésére, a gyakorlatok precíz és stabil kivitelezésére, a testtartás javítására, az egyensúly-érzék fejlesztésére. Másrészt a jóga, és különösen a gerincjóga alapgyakorlatai sokkal kevésbé megerőltetőek, mint például a futás vagy az aerobik gyakorlatai. Ezen kívül a jóga nagy hangsúlyt helyez a helyes légzés kialakítására, a légzés és a mozgás összehangolására, a testünk üzeneteire való odafigyelés képességének kifejlesztésére. Nem utolsó sorban fontos része a jóga foglalkozásoknak a relaxáció és meditáció, a stresszoldást segítő technikák elsajátítása és gyakorlása, ami szintén támogathat minket az életmódváltásban.
Jógastúdiót vagy jóga foglalkozást ma már szinte minden nagyobb településen találunk, tehát mindenkinek könnyű lesz kiválasztani a számára megfelelőt. A hagyományos jóga irányzatok mellett ma már vannak jóga foglalkozások kifejezetten a testtartás javítására, az elhízás megelőzésére, időseknek, gyermekeknek vagy kismamáknak is. Egyes jóga irányzatok inkább spirituálisak és többet foglalkoznak a meditációval, a légzéssel és az energiák áramlásával, míg mások erre kevesebb figyelmet fordítanak, tehát ezt figyelembe véve is válogathatunk a lehetőségek között.
A jóga természetesen csak egy alternatíva a sok közül. A következő részekben néhány további, kezdőknek is ajánlott mozgásformáról és az azokkal kapcsolatban szerzett tapasztalataimról is írok majd.
Németh Orsi blogja 